#Sebők János

Szörényi búcsúja Kövérrel, Pozsgayval – Bródy nélkül

Szörényi Levente és a Budapest Sportaréna közönsége is mást, jobbat érdemelt volna annál, mint amit a színpadtól visszavonuló Mester koncertje nyújtott. A nagyon várt fellépés a rajongók körében nem aratott egyértelmű sikert, az érdemi kritika pedig vagy hallgat erről a fontos eseményről, vagy udvariasan méltatja – az „életművet”.


Karácsonyi ének: Van-e még emberarcunk?

Tettünk-e, teszünk-e valamit azért, hogy a világ élhetőbb, emberségesebb, szebb és jobb legyen? Megvan-e bennünk az a részvét és szeretet, amiről oly sokat fecsegünk, és mostanában oly keveset gyakoroljuk? Kormos István faggatta nem sokkal a halála előtt költőtársát, Nagy Lászlót: mit üzen a XXI. században élőknek, amire ő azt felelte: „Ha még lesz emberarcuk, csókoltatom őket”. Vajon Nagy László ma csókoltatna bennünket?




Szíj Melinda, a lejárt szavatosságú médiatermék

A Megasztár legnépszerűbb szereplőjének már a múlt héten haza kellett volna mennie. Ezt nemcsak a zsűri, de a TV2 egyes munkatársai is kimondták értékeléseikben, és az érintett is régóta rosszul érzi magát a rivaldafényben. Csakhogy a nézők nem engedik el. Az a közönség, amely kedvence győzelme esetén már nem nagyon lesz kíváncsi a további produkcióira.



Sebők János: Vajon Bartók már csomagolna?

Lenhardt Balázs jobbikos országgyűlési képviselő a Nemzeti Színház előtti tüntetésen kijelentette, hogy a teátrum igazgatója, Alföldi Róbert „beteg és perverz ember”, mert „nyíltan propagálja az aberrációt, a homoszexualitást", s pártja addig nem nyugszik, amíg a színház épületének tetején nem árpádsávos zászlót lenget a szél.




Leszámol-e Orbán Gyurcsánnyal?

Orbán Viktor forradalomról beszél, Gyurcsány Ferenc szabadságharcot hirdetett. Ez pedig azt a sötét víziót festi elénk, hogy az ország az elkövetkező években is e két egymást engesztelhetetlenül gyűlölő politikus küzdelmének terepe lesz, hacsak…



Vajon Meggyes Tamás miért tarthat be Orbán Viktornak?

Mérhetetlen kárt okoz a Fidesznek Esztergom bukott polgármesterének tevékenysége. Hiteltelenné teszi mindazt, amit az ország miniszterelnöke és a Fidesz pártelnöke a népakarattal és a nemzeti összefogással kapcsolatban mond, ezáltal megkérdőjelezi azokat a téziseket is, amelyekre az új politika épül. Ezért is furcsa, hogy a Fidesz országos vezetősége ragaszkodik személyéhez.


Sebők János: Figyeljünk a félegyházi repedésre is!

Tavaly áprilisban az MSZP kongresszusán a pódiumra szólított vezetőség és a tagság is teli torokból dalolta, hogy „Föl, föl te éhes proletár!”. Most viszont, amikor Kiskunfélegyházán kisemmizett, éhes melósok lázadnak a sorsuk ellen, a megújulást naponta deklaráló baloldali vezetők némák és részvétlenek. Szivárognak az indulatok, tágulnak a repedések a magyar társadalom falán – de a média és a politikai elit alig figyel oda – vélekedik a szerző.



A magyar ugar: kamarillapolitika és politikai valóságshow

Ahogy az ellenzéki pártok nem ellensúlyai a kormánypártoknak, úgy a pártok mostani arcai (Schiffer, Mesterházy, Vona) sem látszanak olyan politikusoknak, akiket el tudnánk képzelni Orbán Viktor érdemi vitapartnerének. Még az is kérdéses, hogy a saját pártjukban alkalmasak-e arra a szerepre, amelyet a választások után megkaptak vagy megszereztek maguknak. Ugyanakkor a kormánypártok és Orbán Viktor miniszterelnök, a kétharmados többségre hivatkozva, egyfajta „irányított demokrácia” keretében, lényegében kamarillapolitikát folytatva gyakorolják a hatalmat.



Miért nem ízlik sokaknak Schmitt Pál lecsója?

A Magyar Köztársaság elnöke a legsikeresebb karrierpolitikusunk. Az „átkosban” megbízható káderként ívelt magasba a pályája, a rendszerváltást követően aztán előbb úrhatnám elvtársként, majd 2002-től úrhatnám polgárként kapott magas pozíciókat, most pedig excellenciás úrként nemcsak a legfőbb méltóság tisztét tölti be, de ahogy megfogalmazta, az emberek embere is lehetne.




Anális szex, mint humorforrás, avagy meddig marad képviselő Zagyva és Vona?

Zagyva György Gyula jobbikos képviselő a jelen lévő újságírók elmondása szerint karikásostorral a kezében, gyalázkodó szövegek kíséretében, anális szex-szel fenyegette meg a Hetek újságíróit a Magyar Szigeten. Vona Gábor ezen jókat derült és még rátett egy lapáttal. Nem egyszerűen rossz viccről van szó, hanem egy riasztó folyamatról. Meg kellene fékezni - véli Sebők János.